Keppel Márton művészettörténész, a magyar iparművészet magazin főszerkesztőjének megnyitó beszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ahogy a fizikai létezés minden területén tapasztaljuk az evolúciónak az egyénre gyakorolt törvényszerű hatásait, úgy tetten érhetjük a szellemi folyamatokban is kibontakozó térnyerését egy-egy kulturális jelenségnek. A RUG ART FEST esetében sincs ez másként. Az eddigi öt kiállítási bemutató a hazai kortárs szőnyeg és lakástextil tervezés fundamentumára épült, amely a Szőnyegtervezők Társasága tevékenysége köré szerveződött. Az alapot gondos kezek rakták le, mások mellett Lőrincz V. Gabi menedzselésének köszönhetően, ami olyan professzionális fejlődési pályára állította a rendezvénysorozatot, hogy immár a hatodik RUG ART FEST kilépett a szőnyegtervezés és a SZETT exkluzív keretei közül és a „totális dizájn” szemléletének a közvetítéséért száll síkra.

A DESIGN DUO elnevezéssel útjára indított kezdeményezés, vagy ahogy a szervezők titulálták: mozgalom, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az épített környezet és a termékek, jóllehet funkciójuknak megfelelő módon vannak egyedileg kialakítva, mégis egy integrált identitás részét képezzék. Ám szemben azzal a posztmodern törekvéssel, amely a funkcióval rendelkező tárgyat a művészi szándék megnyilvánulásának médiumaként, mintegy ready-made tárgyként feláldozza a grand art oltárán, a RUG ART FEST MIX nézőpontjából – igen, hangsúlyozni kell a MIX kitételt – a művészet és a kézművesség újraegyesítése az ipar ünneplését jelenti, nem pedig elutasítását.

Az imént „totális dizájnt” említettem, de nyugodtan használhattam volna a „totális műalkotás” kifejezést is, ugyanis a 6. RUG ART FEST azt a szemléletmódot hirdeti, hogy az esztétika és a társadalmi berendezkedés – mindkét kifejezést szó szerint értve: esztétika és be-rendezkedés – összefüggenek egymással, ezért a hatásgyakorlás bármelyiktől ered, az lenyomatot hagy a másikban. Ezt nevezzük kollektív tapasztalatnak, amit a DESIGN DUO – egyelőre csak szűk keresztmetszeten – a stílus analógia elvével demonstrál, nevezetesen a textil és a szilikát két különböző anyagában együtt és egyszerre (MIX) megjelenő szükségszerűen egységes stílusban. Ez a stílus azonban a kor stílusa és lenyomata, amelyben élünk, nem pedig az egyik vagy másik művészeti ágban (textilművészetben vagy kerámiaművészetben) megjelenő sajátos forma. Bármilyen megjelenési forma csak a stílus része, ugyanakkor a stílus a közös érzés szimbóluma, egy kor felfogásának a szimbóluma, amely a különböző formák (jelen esetben textil és kerámia) által alkotott totalitásban mutatkozik meg.

Ezért szerencsés a környezetkultúránkat alakító formák közül nemcsak egyet bemutatni izoláltan a kontextusból kiragadva, hanem fel kell sorakoztatni változatos anyagokat és technikákat, hogy lássuk azt az egységet, amelyet ilyen vagy olyan formában a belső élet kivetülésének szimbólumaként testesítenek meg a tárgyak. Harmónia ott jön létre, ahol a különbözőségek egységes stílusban artikulálják az egyedi és specifikus tulajdonságukat, mondhatni egy nyelvet beszélnek.

A DESIGN DUO első szereposztásában a textil és a kerámia dialógusa nyitja a RUG ART FEST MIX történetét. Bár első pillantásra merőben különbözőnek tűnnek, a textilek és a kerámiák sok közös vonást tartalmaznak. Ugyanazt a tapintható esztétikai nyelvet használják, amely a kemény, nehézkes, puha és hajlékony között váltakozik.

A plasztikusan rétegzett textileket melegséggel és rugalmassággal társítjuk, éles ellentétben a puha agyagból vagy porcelánból formált kerámiák hűvös törékenységével. A kiállítópárokba rendezett művek anyagai, formái és jelentései a kétértelműség, a homályosság és az egybeesés széles spektrumát tárják fel.

A textil és a kerámia minden kultúrában a civilizáció megjelenésének első formája, ezért a kettő együtt a közösséget is szimbolizálja. Ebben a közösségben osztozik az a 17 pár, amelynek tagjai a legszélesebb műfaji változatosságban hoznak létre használati tárgyakat. Amennyiben alkalmazott művészetként tekintünk egy-egy DESIGN DUO-ra, úgy a kiállítást térinstallációk szigetszerű bemutatásaként értékelhetjük, azzal a megszokottól eltérő szemlélettel, hogy semmiféle társadalompolitikai vagy kulturális üzenet médiumaként nem funkcionálnak. A technikák és anyagok jellegzetességei kerülnek a középpontba, amely nem konkrét, hanem elvont módon – ahogy utaltam már rá – stilárisan kerülnek kapcsolatba egymással.

A tárgytervezők és tárgyalkotók nem akarnak semmilyen határt átlépni vagy eszmét konceptualizálni, ellenben a mesterség gyakorlásának abszolút kritériumait akarják érvényesíteni. A textil és a kerámia nem improvizatív műfajok, ugyanis a szakma szabályaihoz alkalmazkodni kell, különben nem a környezetre, hanem legfeljebb a közérzetre gyakorolnak hatást. Ami viszont a választás szabadságát lehetővé teszi, az a tárgyak egymás mellé rendelésének tudatos döntése mögött meghúzódó koncepció. A korszellem értéksemleges módon kínálja fel a párhuzamos válaszok és választások lehetőségét, ezért az esztétika értékmérője immár nem a tárgy létrehozásához, hanem a tárgy kontextusának a létrehozásához kapcsolódik. A DESIGN DUO kiállítás jelentőségét éppen ebben látom, hogy olyan kontextusokat mutat be, amelyekben az egyes szereplők – akár az alkotók, akár az alkotások – feloldódnak a funkciót követő forma egységében.

Ugyanakkor ne tévesszen meg bennünket az egység fogalma. Az egység a duó tagjai között áll fenn, távolról sem univerzalizmusról, pláne nem totalitarizmusról van szó. Ami az egyik kontextusban harmonikus, az a másik kontextusban diszharmonikus. Ez a környezetkultúra axiómája túl a mesterségbeli tudás gyakorlásának fizikai lehetőségein. A „totális dizájn” szemlélete szimplán csak arra vonatkozik, hogy a különböző kontextusok elemeit ne keverjük össze. Száz évvel ezelőtt ezt összművészetnek nevezték, de amióta demokratizálódott a művészet, abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy a mindennapi életünk részéve vált az esztétikai döntés.

A DESIGN DUO mind a 17 iparművészeti kontextusáról nem áll módomban beszélni, és amúgy sem én vagyok kompetens, hogy technikai vagy technológiai ismertetést tartsak a csomózási fajtákról és a mázak égetési hőmérsékletéről. Ez ugyanis egy másik kulturális kontextus, amelyet a szakmabelieknek kell lefolytatni egymás között. Ellenben arról szeretnék beszélni, hogy mi az a struktúrateremtő elv, amely alapján a tárgyak kompozícióba rendeződnek a kiállítótérben elhelyezett páros atelier-kben, térinstallációkban, tematikus szigeteken. Ez pedig függetlenül a tárgy kézműves előállításától, ipari formatervezésétől vagy autonóm jellegétől nem más, mint a mintaképzés.

A mintaképzés összehangoltsága rendeli egymás mellé az alkotókat és alkotásaikat. Nem a minta formája alapján (mint a felületi színhatások, figurális vagy nonfiguratív motívumok vagy mértani alakzatok) hanem a stílus megjelenési formájában megfigyelhető mintázatok alapján. Szeretném megismételni: a minta formája fizikai tulajdonság, a stílus megjelenési formájának mintázata szellemi tulajdonság. Ha a textileket és a kerámiákat csak a fizikai természetük kapcsolja össze, az tetszetős összképet ad, amivel gyakran találkozunk termékkatalógusokban, de ha a textileket és a kerámiákat a szellemi természetük hozza színtézisre, az értelmezési tartományt teremt, ami az önképünk tükröződése a környezetben. Az előbbi a funkció szükségszerűsége, az utóbbi a művészet lehetősége. Jelentem, a tárgyalkotás ezen a két pilléren nyugszik.

A DESIGN DUO gyakorlati jelentősége abban áll, hogy a szellemi minőségükben is összetartozó tárgyakhoz kapjon a fogyasztó (az esztétikus környezetkultúra kialakítására igényt formáló vevő) egy illusztratív receptúrát, hogy a textil adott funkcióját kielégítő termékhez milyen funkcionális kerámia illik, és vice versa. Az illik kifejezés értelmének elsajátításában pedig hagyatkozhat erre a harmincnégy tervezőművészre és a RUG ART FEST MIX – DESIGN DUO struktúrateremtő szemléletmódjára, amelynek a megalapozottságát, reményeim szerint sikerült bizonyítanom. Ha a szervezők ezzel az interpretációs kontextussal mozgalmat indítanak, akkor a kiállítás nem más, mint akció, amelyen izgalmasabbnál-izgalmasabb világok felfedezését kínálják és ajánlják bárki számára a mindennapok részévé tenni. A SZETT szőnyegtervezői és a velük dialógusra lépő keramikusok együttműködése pedig ismét csak egy akció, amelyben a vizuális- és tárgykultúrában eluralkodó igénytelenséggel szemben veszik fel a kesztyűt, így a magam részéről messzemenőkig támogatom a törekvésüket, Önöknek pedig intenzív szellemi élményt kívánok, hogy a textilek és kerámiák között kialakult néma párbeszédet a szemükön keresztül dekódolják.

Köszönöm, hogy figyeltek rám!